2020. május 28., csütörtök

Rándulj Ki: Budakeszi Vadaspark és Dínó Park

A Zsámbéki-medencében élünk immáron 13 éve. Tele közeli kirándulóhelyekkel. Budakeszi 15 percre van tőlünk, így elugrottunk a Budakeszi Vadasparkba, hogy meglessük az állatokat, sétáljunk egyet és magunkba szívjuk az erdő illatát. Semmihez sem fogható érzés. Mivel a séta rövidebbre sikeredett, mint hittük, befizettünk a Dínó Parkba is. Nem hallottunk túl sok jót róla, de mi kellemesen csalódtunk és bevallom, még én felnőttként is ujjongva élveztem a látványt és a hangokat. Az pedig, hogy az erdőben vannak a termetes méretű dinók elhelyezve és ezt hanggal is élethűbbé teszik, csak dob az élményen. Bár csupa kisgyerekes család volt, nagyobb gyerekek is élvezni fogják, sőt a szülők is! Én gyermeki kuncogással és izgalommal jártam végig a vadasparkot. Mi mindennek tudunk örülni! Az élmények örökre velünk maradnak, ez nem megfizethető, soha el nem tudja tőlünk venni senki. Ránduljatok Ki minél többször! 


Én és a fiam, a bejáratnál készített emlékfotón

Szóval induljunk a Vadasparkkal! A mai modern technikával, GPS nyomán már mindenki odatalál, így ezt nem részletezném, hol található. Mi, ha kell, a WAZE programot használjuk vagy a Google térképkeresőt a telefonunkon. Budakeszin, a Rehabilitációs Intézetet elhagyva (sorompó), tőle jobbra vezet egy kis erdei út. Az autóval leállhatunk mindjárt az elején, az intézetnél vagy beljebb haladva az első parkoló ingyenes, a következő egészen a vadasparknál pedig hétvégén fizetős (400 Ft), hétköznap ingyenes. Aki sétálni szeretne többet és élvezni a csodás erdő látványát, tegye le az autót még az elején, kisgyerekkel inkább érdemes egészen a vadasparkig haladni és ott leparkolni.

A vadasparkhoz a bagolytól balra vezet az út, jobbra pedig egy ingyenes kis háziállat farmot nézhetnek meg a gyerekek.







Ahogy sétálunk a bejárathoz, balra találjuk a Kalandparkot. A bejárat előtt állatok lábnyomait véljük felfedezni az aszfalton. Nagyon helyes ötlet. Szerintetek mely állatokét láthatjuk? Igen, a nagyobb lábnyomú is megtalálható a vadasparkban!





A bejáratnál egy nagyon komoly elektromos kapuval záródó pénztár fogad. A felnőtt jegy 2100 Ft, a 14 év alatti gyerekjegy 900 Ft volt, hozzá pedig kiegészítő jegyet a Dínó Parkba 3000 Ft-ért kaptunk kettőnkre. Nem olcsó, de mint mondtam, az élmény a legjobb befektetés! Ne sajnáljuk! Ahogy beléptünk egy fotós hölgy fogadott és képet készített rólunk, ezt láthatjátok fent is. Nem kötelező megvenni, a  kijáratnál meg lehet tekinteni és eldönteni, hogy kérjük-e vagy sem. Mi kértük az 1500 Ft ellenére is, most az asztalon díszeleg és jó érzéssel tekintünk rá minden percben. :)

Főként kisgyerekes családok voltak a látogatók és anyukák összeverődve jöttek kikapcsolódni. Nagyon sokan tolnak babakocsit is, én nem mondanám feltétlenül ideális környezetnek ehhez, de a mai sport babakocsiknak ez már meg sem kottyan...

Jobbra szokott lenni ugye az Állatijó bemutató, mely a járvány idején természetesen nem üzemel, sőt jelenleg az állatokat sem lehet simogatni és etetni sem. A bejárattól 3 útirány vezet. Jobbra, mint egy állatkertben, nagyobb ketrecekben láthatunk mosómedvét, hiúzt,  rókát, madárféléket. 









A videókat kinagyíthatod! Kattints kétszer a lejátszóra!


Itt elvileg az állatok hangját lehetne meghallgatni, de nem működött. Kár.

Nagyon helyes oktató, ráülhető padok mindenütt. Fénykép kötelező! 

A madárka énekelt nekünk...Fajok feltüntetve mindenhol.

Mindenfelé interaktív, tanító táblák...párkereső.

Darázs-garázs! 



A középső út fog a Dínó Parkba vezetni és balra folytathatjuk utunkat enyhe emelkedőn felfelé a vadaspark állataihoz, melyek óriási karámokban bőgnek, masíroznak, eledelt csámcsognak. Az állatokhoz nyúlni tilos, erre rengeteg tábla figyelmeztet és sok helyütt áram is vezetve van a kerítésbe a vadabb állatok miatt, figyeljünk, hogy a gyerek ne másszon fel rá! 

Felfelé menet híres emberek szobraival találkozhatunk, akiknek bármilyen formában kötődésük volt a természethez. Így például Fekete István íróval is találkozhatunk. :) Milyen könyveket is írt ő? Ki tudja? :)



Fekete István. Na nem a kisebbik... :)



Találkozhatunk őzikékkel, őstulokkal, mindenféle juh- és kecskefélével, nagyon helyesek és bőszen rágcsálják az abrakot (egészen közelről figyelhetjük meg), vannak nyuszik, disznófélék, tehenek, az aprónép (tyúkok, pulykák) és aztán egy nagyobb falat következik, két medve és pár farkas is szaladgál le és fel a nekik szóló szigorúan elhatárolt, üvegen át is fotózható területen. 













Tessék nézni! Egy 13 évesnek is még mindig nagy élmény! 



Az utunkat rengeteg játszótér övezi, kisebb, nagyobb, melyek mind az állatokat és a fákat mutatják be, oktatják. Ilyen például az az ugrópálya is, ahol távolugrást gyakorolva megtudhatjuk, melyik állat mekkorát képes ugrani.



Oktató táblák mindenütt


Csak húzd fel a kis reteszt és megtudod! 


Kocsányos tölgy, csertölgy, vörös tölgy, mutatja a felirat a kalandos mászóka állványain



Ami nagyon tetszett, hogy vannak kis állatetető állványok is, melyeket sajnos most nem használhatunk járvány idején, de apróért cserében, egy kis tálkában adná ki az állateledelt.

ZOO csemege automata



Minden játszótér újszerű, minden karban tartva, öröm volt végig sétálni az úton. A kilátó torony most le volt zárva, arra nem mehettünk. Vissza kanyarodván A Vadaspark KávéZOO-nál meg tudunk pihenni és üdítőt, kávét fogyasztani. Elfáradni nem fogunk, kb. csak 2 km gyaloglás. 


A Vadasparkból kifelé jövet az autóparkoló mögött gyönyörű sziklás hegy (a fekete hegyek titkairól itt olvashattok), mely egy kis bozótos ösvényen, körben elvileg megmászható. Mi félig jutottunk fel, utána az út már veszélyes, csak tapasztaltak menjenek tovább. 


Oldalt fel lehet mászni



Itt feladtuk a mászást....







Mondtam már, hogy imádjuk a karszalagokat? Egész nap emlékeztet bennünket a karunkon, hogy hol jártunk és milyen élményekben volt részünk.....



A fotók, videók az író saját tulajdonát képezik, azok szabad felhasználása nem lehetséges, engedélyköteles, ahogyan a cikk megjelenítése is! Köszönöm!
Elérhetőségem: csorvasik@gmail.com / Csorvási Krisztina






Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.