2020. június 3., szerda

Rándulj Ki: Alcsúti arborétum, az óriás titkoskert

A vidéki kijárási tilalom feloldásának első hétvégéjén nem bírtam tovább, kirángattam az anyukámat a két hónapnyi zárlatból és mivel főként csak szabadtéri programok közül válogathatunk jelenleg, útnak eredtünk az arborétum felé. Már régóta szerettem volna megnézni, bejárni. Bár a hóvirágzásról lemaradtunk és bevallom, nem is vonz, hogy tömegek között lavírozzak ez idő tájt, az arborétum most is csodákkal várt így májusban. Aki teheti, hétköznap menjen nyitásra, így elkerüli a tömeget, mert bizony van már ebéd tájékán és délután. Parkolni az arborétum bejáratától pár száz méterre lehet, egy parkoló őr fog eligazítani bennünket, két sorban tudunk parkolni ingyenesen. Jegyet csak maszkban lehetett venni első körben és kapunk egy kis térképet is az erdei "túránkhoz", de az arborétum weboldaláról is letölthető. Ezt muszáj nézni, ha nem akarunk órákig bolyongani. A séta így is másfél-két órát vesz igénybe, ha mindent látni szeretnénk. Kb. 4-5 km. Idősebbek is bátran elkezdhetik. 



Az Alcsútdobozi Arborétum a fővárostól mindössze 40 kilométerre, Székesfehérvár és Tata között, a mesés Csaplári-erdőben helyezkedik el, könnyedén megközelíthető a 811-es főútról letérve. -írja az Arborétum





Az Alcsúti Arborétum Magyarország legeredetibb angolparkja, 1820-as telepítése József nádor nevéhez fűződik. Ő volt az ország nádora, az első Habsburg, aki Magyarországon letelepedve birtokot szerzett, az ő leszármazottjait nevezzük a Habsburgok magyar ágának.


Az Alcsúti Arborétum növényzete a XIX. századi növénytelepítés eredményeként egy 540 fajból álló fás növénygyűjtemény. Melyek ezek a növények, kukk ide! (Forrás)





A látnivalók évszaknak megfelelően


A pénztár mögött találunk mellékhelyiséget, és kihelyezett büfé is rendelkezésre áll. A térkép szerint két útirányba indulhatunk el a bejárattól (én háromra emlékszem). Jobbra mehetünk az arborétum szélén lévő sétányra, itt a hóvirágmezőket csodálhatnánk meg télvíz idején és irányt vehetünk a kis tó és csörgedező felé is. Így tettünk mi. Közben nem győztük csodálni az óriási fákat, növényeket, indákat, melyek természetesen nőnek fel a magasba vagy amerre akarnak emberi beavatkozás nélkül. Balra pedig a kastély, kápolna felé visz az út. 





Édes kis hidak mindenfelé az óriás titkos kertben (talán itt van a Hermina-sziget).



Gigantikus méretű, több száz éves fák.



Elértünk a csörgedezőhöz. Itt az óriás fák, növények ámulatba ejtenek, nem győzöl körbe tekinteni.







 Óriásméretű fenyők hatalmas ágakkal


Aztán jön a Klotild-sziget és a Flotilla-sziget, szóval egy kis tó, középen szökőkúttal. Járjuk körbe, nagyon szép és megnyugtató érzés!






Nagyítsd ki a videót és kattints a lejátszóra kétszer!






Majd eljutunk a nagy platánfához. Egészen az égig kacskaringóznak az ágai, mintha kígyókat látnánk... Akkora a törzse, hogy fel is lehet rá mászni.





Az arborétum szélére sosem sétáltunk ki, az már túl nagy kerülő lett volna, így haladtunk a piros, folytonos vonalon végig. Utunkat folytatva a térkép szerint István-halom-hoz jutottunk, itt található a Gloriett. Ide egy kicsit fel kell mászni. Előfordulhat, hogy esetleg valamilyen helyszínt nem jól azonosítottam be, járjatok utána ti is!

Bambuszrengeteg... a gyerekek el is tudnak bújni. :)







Majd következett a Gyermekkert. Itt indult be igazán a fantáziánk, vajon milyen lehetett itt az élet, hogyan játszhattak a gyerekek...Felmerült bennünk, kár, hogy nem újítják fel az épületeket, interaktív kiállítások lehetnének bennük, de akkor ellepné a sok embertömeg és elveszítené a hangulatát az arborétum.... A Gyermekkert előtt az Oroszlános kád.





Kár, hogy itt a kert nincs rendbe hozva, le is lehetne ülni padokra....hatalmas rózsalugasokkal övezve....




Vadrózsa, vagyis csipkebogyó...Imádom.



Innen balra indultunk el először a kastélyhoz a murvás úton, közvetlen mellette áll a kápolna is: 

József nádor pompás klasszicista kastélyára ma már csak a timpanonos főhomlokzata emlékeztet. A kastély Pollach Mihály tervei alapján épült, Magyarország egyik legnagyobb klasszicista kastélya volt, az angolparkot schönbrunni kertépítőmesterrel, Tost Károllyal terveztette. Az épület egykori szárnyához épített istállóból kialakított kápolna ma is áll, ezt 1880-ban Storno Ferenc tervei alapján neoromán stílusban alakították ki. (Forrás)




Ha az üvegtábla elé álltok, láthatjátok, milyen volt a kastély teljes méretében.




Óriás tujasorok övezik, mögötte a kápolnát járhatjuk körbe. Az arborétum weboldala szerint esküvőknek a helyszínéül is szolgál. El is hiszem, csodás a környezete is, azonnal el lehet képzelni az állófogadást is. :)







Innen vagy már térhetünk vissza a bejárathoz vagy még felmehetünk a Medveházhoz, Alpinétumhoz. A gyerekek számára külön kis állatkert volt, ennek rácsait, maradványait láthatjuk és alatta a csodás Alpinétumot, kis csörgedezővel és egy szent nőt ábrázoló szoborral. Csodás érzés volt ott állni, egészen különleges a hangulata.













300 növényfaj! Táblákon fel is vannak tüntetve. 


Visszafelé menet ismét nem mentünk ki az arborétum széléig, hanem a maradvány kastély előtti úton indultunk el kifelé. Itt találhatjuk még a Pálmaház maradék romjait. Egészen közel menni nem lehet a felújítások miatt.

Szuper nagy rönkökre is fel tudsz ülni! Jó móka!



Ha az elején, a bejárattól a bal ösvényen indultunk volna el, akkor ezeket a látnivalókat látjátok visszafelé. Tehát pálmaház, kastély, kápolna, gyermekkert. Talán ezért is érdemesebb előbb ebbe az irányba indulni. 

Óriási élmény és nehéz innen szabadulni. Fájó szívvel indultunk útnak hazafelé. 

De mielőtt elindultunk volna, a parkolótól balra, ha tovább sétáltok, található az Vál-völgyi Kisvasút, ami akkor nem járt még a járvány miatt és itt található a Puskás Ferenc Sport Hotel. Egy pici kis hotel, de a teraszán, kertjében megebédelhetünk. Mi a kis tavon lévő teraszra ültünk ki meginni egy-egy hideg italt, gyönyörű innen is a kilátás. Nagyon készségesen szolgáltak ki, maszkban, kesztyűben, fertőtlenítve. 







Szép nap volt, órákig még az arborétum hatása alatt voltunk! Köszönjük!



A fotók, videók az író saját tulajdonát képezik, azok szabad felhasználása nem lehetséges, engedélyköteles, ahogyan a cikk megjelenítése is! Köszönöm!
Elérhetőségem: csorvasik@gmail.com / Csorvási Krisztina





Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.