2020. augusztus 15., szombat

Rándulj Ki: Helikoni éjszakák a Festetics Kastélyban zenei előadásokkal, fényjátékkal, esti tárlatvezetéssel!

Ha jól kifürödtük magunkat a Balatonnál egész nap, este sem fogunk unatkozni Keszthelyen! A Helikoni éjszakák programsorozat augusztus végéig kínál kultúrális estéket szerdánként. Két éjszakán vettünk már részt, amikor is esti tárlatvezetésben lehet részünk -a tárlatvezető korhű ruhába öltözve-, a kastély tükörtermében zenei előadás vár (minden héten más témával) és a kastély parkjában pedig 22 órakor fényjátékot csodálhatunk meg  gyönyörű aláfestő zenével. Nem érdemes kihagyni. 



Két csoportot indítanak, az első csoport koncerttel kezdi a tükörteremben, majd tárlatvezetés, végül fényjáték van soron. A második csoport tárlatvezetéssel kezdi, koncerttel folytatja. A program 20 órakor kezdődik, fél nyolckor van a gyülekező, a helyszínen tudunk jegyet váltani. Mi mindkét alkalommal a koncerttel kezdtük. Első alkalommal ismert opera betéteket hallhattunk, lenyűgöző volt egészen közelről hallani az opera énekeseket. Katartikus élmény volt. Második alkalommal barokk zene volt soron. Mutatom is videón. Maszk viselése egyelőre kötelező a kastélyban. Fényképezni az esti programon fotójegy nélkül lehet! 




Operaest

Nagyítsd ki a videót és kattints a lejátszóra készter!






Barokk est

A rövid kis koncert után következik a tárlatvezetés korhű ruhában. A könyvtár terembe sötétben fogunk belépni és meglepetés vár, de nem árulom el, mi az! :) Utunk során a Festetics család tagjaival ismerkedhetünk meg, azok történetével, megtekinthetjük szobáik berendezési tárgyait és sok érdekességet hallhatunk. A könyvtár kutatójeggyel a mai napig látogatható, a könyvek lapozgatása, olvasása kizárólag fehér kesztyűben lehetséges. :) Megtudhatjuk azt is, hogy milyen fából készültek a korlátok, fabetétek, melyeken az idő vasfoga sem fog és szút sem látott még. :) Milyen fa ez? 



A kastély makettje





Mit tároltak ebben az edényben és hová vitték magukkal?

Miért volt rossz ezen a széken ülni? 

Sötétben léptünk be a könyvtár terembe, meglepetés várt...


5 db ilyen porcelán található a kastélyban, több, mint 300 évesek! Milyen porcelánok ezek?
Kiről szóltak ezek az óriás könyvek? 





Milyen mese elevenedik meg a bútor kárpitján? 

A tárlatvezetés vagy koncertelőadás után a kastély parkjában következik a kastély falára vetített fényjáték az este lezárásaként. Csodás aláfestő zenével élvezhetjük a fényeket, feltűnnek keringőző emberek is az ablakokban... :) 





Gyönyörű éjszakát kívánunk mindenkinek!




Zenés nyári esték a Festetics-kastély parkjában


Ezen felül még Parkmozi, pódium beszélgetések, zenei előadások várják az oda látogatókat! Kövessétek a Festetics Kastély fb oldalát a programokért! 




A fotók, videók az író saját tulajdonát képezik, azok szabad felhasználása nem lehetséges, engedélyköteles, ahogyan a cikk megjelenítése is! Köszönöm!
Elérhetőségem: csorvasik@gmail.com / Csorvási Krisztina






2020. augusztus 10., hétfő

Rándulj Ki: Hé! Víz! De még milyen! Hévízen!

Bevallom, most jártam először Hévízen és természetesen a Hévízi-tó kihagyhatatlan, alig vártam, hogy érezzem a csontjaimban, ízületeimben a víz gyógyító hatását. A víz olyan finom, hogy alig lehet kijönni belőle, pedig muszáj! Igaz, vannak akik órákig lebegnek benne, bizonyára ők már hozzászoktak, de első körben nem ajánlott. Beszélgettem egy hölggyel, aki beutalóval jár rendszeresen, neki 2x20 percet írt elő az orvos, egy órában egyszer 20 percet. Mi is követtük ezt, nem akartunk teljesen kidőlni. Mielőtt neki indulunk, ismét tájékozódjunk a belépő árakról, mert bizony ránk akarták sózni a legdrágábbat. Sőt West-Balaton kártyával plusz egy óra járt volna, de a 3 órás belépőnk még drágábbra jött ki vele. Úgy kellett szólnom az igencsak szemtelen és unott pénztárosnőnek. Amit ebben az országban kifejezetten nem szeretek, az a hangnem, amely mindenhol fogad. Kérek tájékoztatást, mivel még nem jártam ott, majd kioktató hangnemben, teljes undorral némileg felvilágosítanak. És a belépő pedig nem két fillér. Mi három órára vásároltunk belépőt, ez egy felnőtt és egy nagy gyerek részére 5-6000 Ft-ra rúgott. Ez a jegy kizárólag csak a tóra érvényes, ha a wellness szolgáltatásokat is élvezni szeretnénk újabb jegyet kell venni hozzá, így lett volna vagy 10 ezer....


A HÉVÍZI GYÓGYTÓ A VILÁG LEGNAGYOBB BIOLÓGIAILAG AKTÍV, TERMÉSZETES TERMÁLTAVA, MELY TESTET ÉS LELKET EGYARÁNT FELÜDÍT.

4,4 hektáros nagyságú, 38 méter forrásmélységű tavat kén-, rádium-, és ásványanyag tartalmú forrás táplálja, mely bőséges vízhozamának köszönhetően a víz 72 órán belül teljesen kicserélődik. A hévízi tó vize egyenlő mértékben gazdag oldott és gáznemű anyagokban, egyesítve a szénsavas, a kénes, a kálcium, magnézium, hidrogén-karbonátos gyógyvizek kedvező tulajdonságait. Olvasd tovább ITT az érdekességeket! 


3 FÜRDŐHELY közül választhatunk: 1. Hévízi-tó, 2. Festetics Fürdőház, azaz ahol a wellness van, ide gyermek is jöhet, 3. Fedett Fürdőház, itt folynak a gyógyterápiák. Ez mind külön belépőjeggyel érhető el. 

A tónak két főbejárata van, mi elöl a tornyocskás bejáratnál mentünk be és mindjárt rögtön nyitásra, 9 órára érkeztünk, még kevesen voltak. Mire délre kiértünk, már kígyózott a sor. Parkolni szemben, fizetős, sorompós parkolóban lehet, hál istennek ennek összege csekély. Viszont dél körül már úgy kell helyet vadászni...

Egy beléptető karórát kapunk. Az öltözőbe menet egy digitális táblán le kell csippantanunk a karórát és az fogja kimutatni, hogy hányas öltözőszekrény lesz a miénk. Ne lepődjünk meg, férfiak, nők egy öltözőrendszerbe mennek! Ne kezdjünk el egymás előtt levetkőzni, ha lehet, hanem gondolkodjunk el, hogy valószínűleg van öltözőfülke... :) Volt aki idáig nem jutott el, hanem megszabadult előttünk a ruháitól...jót kuncogtunk. :D Egyébként igaza van, kitalálhatatlan a rendszer. 



A képen a fürdő első részét látjuk, tehát a főbejárattól jutunk ide. Az öltözőkből a férfi-női toaletteken keresztül jutunk ki egy folyosóra. Vagy elindulunk jobbra újabb tavi részletekhez érve vagy rögtön szemben kimegyünk a füves területre (itt kültéri fittness gépeket is találunk). Balra indulva a wellness részleget találjuk majd, ha vettünk ide is jegyet. A tóba elvileg 12-14 év alatt bemenni nem lehet. Olyat is olvastam, hogy mivel valamennyi radioaktív sugárzás tapasztalható (ami egyébként egy gyógyvíznél természetes), orvos gyerekeknek egyáltalán nem ajánlja az itt fürdőzést. Döntse el mindenki maga!

Mit vigyünk magunkkal? Vízi kukacot vagy óriás úszúgumit! Bár úszni lehet, de a víz összetétele vagy lassú úszkálást tesz lehetővé vagy csak lebegni van kedvünk. Akinek nincs, a második bejárat utáni részen kölcsönözhető! Egyébként ezen a második részen vannak a legtöbben! Itt találhatóak napozó teraszok is, szabadtéri masszírozás..



Sajnos, mint láthatjátok, mi rossz időben voltunk. A tóban evickélni és gyógyulni ilyen időben is lehet, viszont kijönni és a jéghideg, szétázott napágyakra ráfeküdni nem túl kellemes. Így mindenképp ajánlom, hogy fürdőköntöst és vastagabb törölközőket is vigyetek magatokkal ilyen idő esetén. 




Az apróbb gyerkőcöknek kis gyerekmedence is rendelkezésre áll és emellett számos büfé is található nem csak itt, hanem még jó pár helyen. Az első részben a tóra is kinyúlik egy büfé terasz, tele volt. 

A növényzet, a virágok, az ősfás környezet a tó egész területén csodálatos! 


Van olyan rész, ahol a tó szélén leérhet a lábunk, de elég érdekes a talaj és fekete kis vulkáni kőzetdarabok is feltűnnek... A tó mélysége eléri a 20 métert is. Ha először bizonytalanok vagyunk, maradjunk a szélén, én is így tettem, majd később bátran, de lassan úsztam a vízi kukac fenntartásának segítségével. :D Persze ez mindig szétcsúszik... :)



Tudta Ön, hogy a hévízi tó
  • vízének hőmérséklete télen 23-25 °C, nyáron akár a 33-36 °C-ot is eléri?
  • vize állandó mozgásban van. Egyrészt balról jobbra forog lassan, másrészt pedig alulról felfelé, mivel a meleg víz állandóan felfelé tart, a hideg pedig süllyed le. Ez a kétirányú áramlás állandó mozgásban tartja a  tó vizét és ezáltal egyfajta masszírozó hatást éreznek a fürdőzők?
  • érdekes és szinte Magyarországon egyedülálló látvány télen? Amikor a kicsapódó gőzből párasapka képződik a tó felszínén. Ez a „sapka” gátolja a víz lehűlését, ugyanakkor egy természetes inhalatorium alakul ki. A levegőbe távozó kén-hidrogén és rádiumemanáció belélegezve gyógyhatást eredményez: karbantartja a fáradt hangszálakat?
  • Magyarország legrégebbi és legismertebb gyógyfürdője a római korból származó emlékek szerint több mint 2000 éves múlttal büszkélkedhet?


1.


BELÉPŐ ÁRAK, NYITVATARTÁS


2.



3.





A fotók, videók (kivéve youtube) az író saját tulajdonát képezik, azok szabad felhasználása nem lehetséges, engedélyköteles, ahogyan a cikk megjelenítése is! Köszönöm!
Elérhetőségem: csorvasik@gmail.com / Csorvási Krisztina








2020. augusztus 9., vasárnap

Rándulj Ki: a zalakarosi gyógyfürdő labirintusába és csússz egyet a csúszdaparkban!

Nos ez az a fürdő, ahol minden szinten szinte minden. Most jártunk itt először, jó fél óra volt, mire egyáltalán kiismertük magunkat a fürdőrengetegben. Ezért segítek, hogy nektek már könnyebb legyen. Először is szerezzünk egy West Balaton kedvezménykártyát, így a drága belépőjegy árából némi kedvezményt csíphetünk le, érdemes! Ajánlott a kombinált jegy vásárlása, ezzel mindenhová bejuthatunk. Ez kettőnknek, egy felnőtt és egy gyerek (13 éves) kedvezménnyel 8900 Ft-ra rúgott. Ebben még zárható öltözőszekrény ára benne sem volt.  Karszalagot kapunk, melyen vonalkód van, ezzel fogunk tudni bemenni a kapukon az adott helyekre. A fürdő két nagy részből áll: az első részben az élményfürdő és gyógyfürdő található, a másodikban egy óriási strand csatlakozik a fürdőlétesítményhez.

Parkolni a fürdő mellett lévő Radisson hotel mögött végig, ingyenesen lehet. A fürdő főbejárata a főúton lesz, fel kell sétálnunk odáig. Szóval megkaptuk a vonalkódos karszalagokat különböző színekben. Rajtuk vonalkód, ezt kell majd leolvastatni a kapuknál. Hogy merre induljunk? Színekkel jelzik a szektorokat, a földön pedig ezekben a színekben lábnyomokat látunk, ezeket tudjuk követni.



A fürdőbe lépéskor máris kis üzletek, széségszalon és büfé fogad, itt zavartalanul lehet inni egy kávét, a tömeg bent lesz. :) Nem is akármilyen. :) 




Ahogy átjutunk a pénztáron, állítólag szemben, a lépcsőn lefelé haladva lesznek az öltözők, mi ide nem mentünk. A pénztártól enyhén balra indulva, rögtön szemben lesz az élményfürdő bejárata. Ha bejutottunk, két szintet fogunk lefelé menni vagy lépcsőn vagy liften a medencékhez. A közbe eső szinten büfét találunk. 


Az élményfürdőnek van külső és belső része. A benti vízből kimehetünk közvetlen a külső medencébe. Mindkét medence élményfunkciókkal van felszerelve, buzgárok, sodrófolyosó, nyakmasszírozó zuhatag és a többi...Ide gyerekek is jöhetnek, külön gyermekmedence is rendelkezésre áll. Törölközőinkkel már érkezéskor foglaljunk helyet, később nem lesz! 





Felirat hozzáadása
 A sárga lépcsőn átmenve is a külső nagy strandra juthatunk, de a beltéri élménymedencétől is van kijárat a strandra.




Az üres medencék látványa a reggeli, 9 órás időpontnak köszönhető, rá egy órára dugig volt minden.

Ha szeretnénk a gyógyvizes részlegre jutni, vissza liftezünk két emeletet és kimegyünk az élményfolyosóról, ellenőrző kapukon. Jobbra fordulunk, megyünk tovább a folyosón és jobbra lesz ismét egy bejáró a gyógymedencékhez. A gyógyvízbe 14 év alatt nem lehet bemenni. 32-34 és 36-38 fokos vizek közül választhatunk. A hatása azonnal érezhető. 



Ezen a részen kúráltatják magukat az emberek, gyógyiszaptól kezdve a súlyfürdőig, masszázsokig van minden. Közben rengeteg pihenő, elrejtett napozóteraszok, nem győzünk hová nézni. 



A gyógyvíz, gyermek ide nem mehet. 

Ha viszont a gyerekkel együtt szeretnénk mégis a gyógyvizet élvezni, akkor menjünk tovább és az alábbi fedett fürdőt találjuk, kicsit olyan, mint a hagymatikum. Két kis körben gyógyvíz (bejárattal szembeni), a másik kis körben pedig sósvíz található. A körülötte lévő víz pedig mindenki számára használható. Így ráláthatunk a gyerkőcökre is. 




Ha mindezek után még a strandra vágyunk, akkor keressünk egy kijáratot hozzá, több kapu is oda vezet. Mi az élményfürdőn keresztül jutottunk ki. Vonalkódos karszalag lecsippant a kapunál ismét. Ahogy kiérünk egy szabadtéri termálmedence vár ránk. Mögötte indulnak a gyermekmedencék, úszómedence, kalandparkos medence (lehet mászni, kapaszkodni), hullámfürdő, mögötte óriási csúszdapark. Be sem tudjuk járni az egészet!


Nagyítsd ki a videót és kattints a lejátszóra kétszer!






Körülbelül vagy 10 féle csúszdavariáció vár, a legfelsőbb szintekre óriás, ott elvehető úszúgumikkal vonultak fel az emberek.


 Természetesen rengeteg büfé, fagylaltos mindenhol. Mi lángospártiak vagyunk. :) Jah és gyerekeket várnak mindenféle foglalkozásokra animátorok segítségével, ezt hangosbemondón fogjuk hallani.


Az menjen a fürdőbe, aki bírja az óriási tömeget, mert ebben itt nincs hiány! 
A gyógyvíz hatása tagadhatatlan és nagyon finom!


Mielőtt bármilyen fürdőbe indulunk, otthon tájékozódjunk az árakról a neten, mert bizony érhetnek meglepetések! Jó, ha tudjuk, mennyibe kerül a belépő...






A fotók, videók az író saját tulajdonát képezik, azok szabad felhasználása nem lehetséges, engedélyköteles, ahogyan a cikk megjelenítése is! Köszönöm!
Elérhetőségem: csorvasik@gmail.com / Csorvási Krisztina